Sok-sok évezreddel ezelőtt a két nagy folyam között, a Duna – Tisza közén a víz volt az úr. Az áradások szabadon öntötték el ezt az óriási „teknőt”. Az Ős-Duna vándorló vize észak-dél irányú medreket vájt magának, és csak lassanként töltötte föl hordalékával a „vízvötte” tájat.
Nagyjából tízezer éve, a jégkorszak végére alakultak ki tájunk ma ismert földrajzi-éghajlati viszonyai. A vizek összébb húzódtak, s a parti buckák már alkalmasak voltak kunyhók építésére a mai Kunszentmiklós területén is.
A bronzkorban vált először népessé ez a környék. Az ekés földművelő nép földsáncokkal erősítette meg a folyómedrek melletti magaslatokra települt falvait. A sáncokon belül sűrűn álltak a vékony, vert falú házak.
A Kr. e. 4. században nyugatról érkezett kelták mintegy négy évszázadon át éltek ezen a vidéken. Velük jelent meg itt az élet új arculata, amely már hasonlatos a maihoz. Használták az ekevasat, a kaszát, a könnyű kocsit, a pénzt, a zománcot, az üveget, kétköves forgó malmokon őrölték a gabonát, kenyeret sütöttek. Kr. utáni első évezredet a keleti népek szüntelen nyugatra áramlása jellemezte, amelynek végső állomása az utolsó nagy füves puszta, az Alföld volt. A Belső-Ázsiából induló, viharosan keletkező és széthulló lovas nomád birodalmak egymás nyomában szorították nyugat felé a környező népeket. Így került be Kr. után 550 körül a Kárpát-medencébe egy addig ismeretlen, nomád nép, az avar.
Amikor eleink megérkeztek, az ország középső, védett területeit a fejedelem törzse szállta meg. Árpád utódai a Duna mentén váltogatták a téli és nyári szállásukat. A fejedelmi család tagjainak nevét viseli a Duna bal partján Fajsz, Solt, Taksony és Tass község. Törzsi előkelőségről kaphatta a nevét Dömsöd és Vecse falu is. A kalandozások kudarca után a terjedő földművelő életforma és a kereszténység fölvétele segítette az állandó szálláshelyek kialakulását. Ezen a vidéken a vízjárta területekből kiemelkedő kisebb halmokon emelték a téglából vagy réti mészkőből épült templomokat. Ilyen építmények alapjai látszanak még ma is Apaj közelében, a kunszentmiklósi fölszögi temető kőkeresztje alatt, valamint a kunbábonyi Templomtelek dűlőben.
A sok kis falut kevés ember lakta. Vizek partjára húzódott, húsz-huszonöt családos, egyutcás kis települések voltak ezek, földbe süllyesztett, szalmával vagy náddal fedett, ablaktalan, déli tájolású, egy-helyiséges kunyhókkal. Ezt a sűrű faluhálózatot pusztították végig 1241-ben a tatár hadak.
A kunok voltak a népvándorlás utolsó nomádjai a keresztény Európában, akik Kr. u. 1000 körül Kína területéről indulva sodródott nyugatnak. Birodalmukat a XIII. század elejétől fenyegették a keletről előretörő mongolok, akik 1223-ban végleg le is győzték őket. Aki nem hódolt be közülük, az nyugatnak indulva érte el hazánkat, ahol IV. Béla idején telepedtek le.
Első állandó kun falvak a nomád téli szállásokból alakultak ki, és a XV. századra már hasonlók voltak a magyarokéhoz. Az egyutcás falu portáinak elején álltak a sárból vert lakó-házak. A konyhából fűtötték a szobai szemeskályhát és a külső kemencét. A ház mögött álltak a mezőgazdasági építmények. A karám volt a legfontosabb, mert a kunok hagyományos foglalkozása a megtelepedés után is az állattartás maradt. Tágas legelőiken szarvasmarhát, sertést, juhot és lovat tartottak, míg a ház környékét a baromfifélék uralták. Szántóföldjeiken búzát, rozsot, árpát és kölest termesztettek. Ipari növényük volt a len és a kender, a konyha-kertiek közül főleg borsót, lencsét és tököt, a gyümölcsök közül pedig szilvát, meggyet és cseresznyét termesztettek.
Az 1730-as évek pusztító pestisének következtében a lakosság közel egynegyede halt meg. A lakosság pótlására a járványt követően főleg a Felvidékről jöttek új betelepülők, és ekkor kezdődött meg a cigányság beköltözése is.
Még a XIX. század első felében is őrizte eredeti formáját Kunszentmiklós. Házai, portái, utcái egy kb. másfél kilométer hosszú, két-háromszáz méter széles földnyelvre szorultak. Ezt a területet keletről a Bakér, nyugatról a Székalja vízállása határolta, északról és délről pedig a kertek gátolták a terjeszkedést.
Kunszentmiklós múltba gyökerező, hagyományos paraszti kultúrájának visszaszorulása az 1867-es kiegyezés táján indult meg erőteljesebben. E kultúra jellemzőinek kiszorulását a mindennapokból a beköltöző kereskedők, iparosok, értelmiségiek által hozott, és utánzásra kínálkozó életformája indította el, amely a XX. század második felére zárult le. Ekkorra tűnt el véglegesen a hagyományos paraszti kultúra.
Város honlapja: www.kunszentmiklos.hu